Múltkori Poligámia posztomat továbbörökítve, tükröm-tükröm bejegyzése és egy tanárom esete indított erre az írásra. Vajon mennyire kell hűnek lenni, meddig érdemes?

A tanárom(hát, kb 50-55) elhagyta a feleségét egy 20-on éves volt tanítványáért. Ez az eset.
Elsőre természetesen kurva tahóságnak, etikátlannak, önzőségnek tartjuk. De, ha jobban gondolkodom azt kell mondanom, nem csinált hülyeséget. (Bár ahogy egy másik tanárom említette ma nagyon helyesen, ideológiát gyártani bármire lehet, sőt az ellenkezőjére is.)
Kérdés: Mi a jobb? A fiatal leánnyt otthagyja, marad a feleségénél, titkon elvágyódik a lány után. A feleségével elhidegülnek, a kapcsolatuk már csak rettentő felszines életük végéig.
Elhagyja a feleségét a fiatalért, ami után ő boldog lesz, a feleségét súlyosan érinti, de idővel tovább lép.
Persze ez sem húzható rá minden szituációra. De mégis, vajon mi a jobb, önzőnek lenni és boldognak, vagy szomorúan önzetlennek? Ez lelkiismereti kérdés persze. Engem önzetlennek gondolnak az emberek, mert amim van szívesen odaadom másnak, mert figyelek arra hogy másokat ne bántsak meg, hogy másoknak miattam ne legyen dolguk, problémájuk. De ez a kérdés olyan amiről most nem tudom eldönteni mit tennék.

A másik kérdésem ami felvetődött, hogy mit is szabad megengedni magamnak ha párkapcsolatban vagy? Mi az ami már nem fér bele? Természetesen ez is leginkább lelkiismeret kérdés. Az egész biztos, hogy vágysz másokra is ugyan úgy. Én úgy tartom egy kis ártatlan flörtölés, vagy viccelődés belefér amíg azzal nem bántod meg a másikat, és nem veszed komolyabbra. Ráadásul a metrón szemezést is bele kell építenem a magamnak megengedett dolgokba mert annál nem sok jobb van! A Hank Moody féle életet azért soknak tartom (most), pedig ő sem önös érdekből digdug másokat! A lényeg hogy érezd jól magad, egészen addig amíg ez másnak nem rossz!(nagyon emberi jogok)